A vákuum-megszakítók kivétel nélkül dokkoló érintkezési módszert alkalmaznak. Miután a mozgó érintkező megérintette az álló érintkezőt, nem tud tovább haladni. Az érintkezési nyomást az egyes pólusérintkezők nyomórugója (néha zárópufferrugónak nevezik) biztosítja. Az úgynevezett érintkezési löket arra a távolságra vonatkozik, amelyet az érintkezőrugó tovább mozgat az érintkező érintkező érintkezőjének végéig, azaz az érintkezőrugó összenyomódási távolságáig. Ezért kompressziós löketnek is nevezik.
Az érintkezőlöketnek két funkciója van: egyrészt összenyomja az érintkezőrugót, és érintkezési nyomást biztosít a csatlakozó érintkezőnek; A második annak biztosítása, hogy a működés közbeni kopás után is fennmaradjon egy bizonyos érintkezési nyomás, így biztosítva a megbízható érintkezést. Az általános érintkezési löket a nyitási távolság körülbelül 20–30%-a lehet, a 10 kV-os vákuum-megszakító pedig körülbelül 3-4 mm. [3]
A vákuummegszakító tényleges szerkezetében az érintkező zárórugója úgy van kialakítva, hogy nyitott helyzetben is jelentős előnyomó erővel bírjon. Ez annak biztosítására szolgál, hogy a zárási folyamat során, amikor a mozgó érintkező még nem érintette az állóérintkezőt, és előtörés következik be, a mozgó érintkező jelentős erővel bír, hogy ellenálljon az elektromos erőnek, és ne húzódjon vissza; Az érintkezés pillanatában az érintkezési nyomás hirtelen az előnyomás értékre emelkedik, hogy megakadályozza a zárópattanást, ami elegendő az elektromos taszításnak ellenállni és a jó kezdeti érintkezési állapot biztosításához; Az érintkezési löket előrehaladtával az érintkezők közötti érintkezési nyomás fokozatosan növekszik, és az érintkezési löket végén az érintkezési nyomás eléri a tervezési értéket. Az érintkezési löket nem tartalmazza a zárórugó előnyomási tartományát, valójában ez a zárórugó második nyomólökete.
